„Nem könnyű tárgyalni” – ez Mark Rutte véleménye Trump béketervéről

A főtitkár szerint a konfliktus összetettsége miatt ezek a diplomáciai erőfeszítések komoly próbák elé állítják mindkét oldalt.

Franciaország hazaszállított Szíriából 16 francia nőt és 35 gyereket, akik korábban az Iszlám Állam dzsihadista szervezet tagjai voltak.
Civil szervezetek évek óta kérik a kormánytól, hogy ne egyesével telepítsék haza a táborokból a gyerekeket, ahol szerintük elfogadhatatlanok a higiénikus körülmények.
írta Collectif des familles unies (Egyesített családok kollektívája) elnevezésű civil szervezet, amely azt kéri a kormánytól, hogy ezen a nyáron minden gyereket és anyját hozzon el Szíriából.
A francia külügyminisztérium közleménye szerint a 35 francia állampolgárságú kiskorú, akik Szíria északkeleti részén található táborokban voltak, már hazatértek Franciaországba, velük együtt 16 anyát is hazaszállítottak ugyanezen táborokból. Az anyákat a repülőtéren őrizetbe vették, és bíróság elé kerülnek, a gyerekeket pedig az állami gyermekvédelmi intézmények vették gondozásba.
A kedden megérkezett 35 gyermeken kívül Franciaország 2016 óta eddig 126 olyan kiskorút szállított haza, akiknek a francia állampolgárságú szülei csatlakoztak az Iszlám Államhoz. A szíriai dzsihadista táborokban még több mint 140 francia gyereket és hatvan anyát tartanak fogva.
(MTI)
Nyitókép: DELIL SOULEIMAN / AFP
Az Iszlám Államhoz hasonlította az orosz hadsereget az ukrán first lady: Olena Zelenszka arra kérte az Ukrajnából elmenekülteket, hogy térjenek majd haza a háború után. Bővebben...